Ha fűtési rendszerünk szabályozható (pl. termosztáttal, radiátor szeleppel), akkor azok megfelelő használatával energiát takaríthatunk meg. Amikor napközben a család nem tartózkodik a lakásban, akkor elegendő az alacsonyabb hőmérséklet is. Arra azért mindenképpen érdemes figyelni, hogy csökkentett hőmérséklet ne legyen 5-8 foknál nagyobb, mint az átlag hőfok. Mert ebben az esetben már előfordulhat az, hogy a helyiség újbóli felfűtése többe kerül, mint a folyamatos szinten tartása. Ha csak pár órára hagyjuk üresen a lakást, nem érdemes nagy mértékben visszavenni a fűtést, mert a hőingadozás miatt az energia megtakarításból nem lesz semmi.


Sokan nem tudják, hogy létezik olyan technológia, amivel a gázkészülékek fogyasztása 5-15%-kal is csökkenthető. A készülék felszerelését követően tökéletesebb égés jön létre, és ebből adódik az energiamegtakarítás. A fűtésszezon elején ezeken kívül ajánlott átvizsgálni a nyílászárók állapotát is, mert a nem megfelelő szigetelés esetén az utcát is fűteni fogjuk. A nyílászárókon mellett a gázkészülékek szakemberekkel történő átvizsgálásáról sem feledkezzünk meg, ami ugyan egyszeri kiadást jelent, de hosszú távon fűtési költségmegtakarítást eredményezhet, és hamar megtérül az ára.


A téli hónapokban fontos még a szellőztetésre is odafigyelni! Nem minden ugyanis, hogy milyen gyakran szellőztetünk a lakásban. Sokan azt teszik, hogy résnyire hagyják nyitva az ablakokat, pedig ilyenkor a falak úgy lehűlhetnek, hogy a megfelelő hőmérséklet eléréséhez azután megint csak többletenergia szükséges. Javasolt inkább naponta többször rövid ideig, de intenzíven szellőztetni, hogy gyorsan felfrissítsük a szoba levegőjét.

A balesetek fő oka a gázüzemű fűtő-melegítő készülékek karbantartásának hiánya! Pedig a rendszeres felülvizsgálattal, ellenőrzéssel elkerülhetők a tragédiák, nem utolsó sorban a készülékek élettartama is lényegesen megnőhet, ami hosszú távon ugyancsak hasznunkra válik.


Néhány jó tanács a szakemberektől:


• Amennyiben van, évente ellenőriztessük a kéményünk állapotát
• A karbantartást, javítást bízzuk mindig szakemberre, még ha a család férfi tagja, vagy egy jó ismerős ezermesternek is érzi magát. Mindig olyan szakembert válasszunk, aki garanciát vállal a munkájára, kontárokra ne bízzuk az életünket
• Kérjük ki szakember véleményét, szagelszívó vásárlása, vagy műanyag nyílászárók beépítése esetén, és használjunk légbevezetőket a szükséges levegő utánpótlás érdekében
• Kérjünk évente felülvizsgálatot gázüzemű készülékeinkhez (kazán, bojler, konvektor)


Vissza

Vásárlói vélemények

"SZUÉSZ Kft. több mint egy évtizede precíz, megbízható partnere cégünknek, a napi kis karbantartásoktól a nagyobb beruházásokig. Az épületgépészet minden területén számíthatunk a cég szakértelmére. Vastagh Gábor, Magyar Posta Zrt."